1. Az Egyesület szervei:
Közgyűlés
Elnökség
Titkár
Etikai Bizottság
Ellenőrző Bizottság
Az Egyesület szerveinek döntéshozatali mechanizmusuk során, a határozathozatalra vonatkozó rendelkezésektől függetlenül mindenkor konszenzusra kell törekedniük. A szavazás során kisebbségben maradó tagok az alapszabálynak megfelelő határozatot tudomásul veszik, és annak megfelelően és szellemében cselekednek. Az érdekképviseleti tevékenységnél minden érdekcsoport álláspontját tárgyilagosan rögzíteni kell, a döntéshozókra bízva azok rangsorolását, mérlegelését.
1.1 Közgyűlés
Az Egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés, amely a rendes tagok és társult tagok összességéből áll.
1.1.1 A Közgyűlés összehívása
- A Közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell összehívni.
- A Közgyűlést az Elnök hívja össze.
- Rendkívüli Közgyűlést kell összehívni a tagság legalább egyharmadának írásbeli indítványa alapján – amennyiben ezt az ok- és cél megjelölésével az Elnökséghez eljuttatott írásbeli indítványban kezdeményezik, valamint ha a bíróság elrendeli. A rendkívüli Közgyűlést az előterjesztéstől számított négy héten belül az Elnök köteles összehívni. Ezen túlmenően sürgős testületi döntést igénylő kérdésekben is összehívhat rendkívüli Közgyűlést az Elnök.
- A Közgyűlés helyéről, időpontjáról a napirend közlésével legalább 15 nappal a Közgyűlés tervezett időpontja előtt értesíteni kell a tagokat.
- Bármely tag jogosult az általa felvetett napirendi kérdés megtárgyalását kérni, ha javaslatát legalább öt nappal a Közgyűlés időpontját megelőzően írásban benyújtja a Titkárhoz.
1.1.2 Határozatképesség
- A Közgyűlés akkor határozatképes, ha szabályszerű meghívás esetén azon a szavazásra jogosult tagok több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a legkevesebb 5 nappal, de legfeljebb 15 nappal későbbi időpontra összehívott megismételt Közgyűlés - az eredeti napirend tekintetében - a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. Erre a körülményre a kiküldött eredeti meghívókban előre fel kell hívni a tagok figyelmét.
Az Egyesület alapszabályának módosítása és az Egyesület feloszlása vonatkozásában összehívott Közgyűlés csak akkor határozatképes, ha azon a rendes tagok kétharmada jelen van. A megismételt Közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, amennyiben erről a körülményről a kiküldött eredeti meghívókban valamennyi tagot előre tájékoztatták.
1.1.3 A Közgyűlés lebonyolítása
- A Közgyűlést a levezető elnök vezeti. A levezető elnök a Közgyűlés megkezdésének időpontjában hivatalban lévő Elnök vagy az egyik Elnökségi tag.
- A levezető elnök, célszerűségi okból, a tagok felszólalásának időtartamát korlátozhatja.
- A határozati javaslatokat az elhangzott felszólalások és javaslatok alapján a levezető elnök önti formába és terjeszti elő szavazásra.
- Az Egyesület Titkára, ill. akadályoztatása esetén a Közgyűlés által megválasztott személy a Közgyűlésen történteket, a meghozott döntéseket jegyzőkönyvben rögzíti. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezetőn túl a levezető elnök hitelesíti. A jegyzőkönyv alapján minden közgyűlési határozatot az Egyesület Titkára bejegyez a határozatok könyvébe.
1.1.4 Határozathozatal
- A Közgyűlés határozatait nyílt szavazással, általában egyszerű szótöbbséggel hozza, kivéve az alapszabály elfogadását és módosítását, amelyhez kétharmados szótöbbség szükséges. Szavazategyenlőség esetén az Elnök - távollétében a mindenkori levezető elnök - szavazata dönt. Az Elnökség megválasztása nyílt szavazással történik, de titkos szavazást kell elrendelni a jelenlévők legalább egyharmadának indítványa alapján.
- A Közgyűlésen valamennyi rendes tag 1 szavazattal rendelkezik, a társult tagok csak a szakbizottsági tisztségviselők megválasztásakor szavazhatnak. A Közgyűlésen részt vehetnek az egyes tagok további szavazatokkal nem rendelkező képviselői is.
Minden teljes jogú tagot egy másik teljes jogú tag képviselhet, írásos meghatalmazással, amelyet a Titkárnak legalább egy nappal a Közgyűlés előtt bejelentenek. Egy teljes jogú tag két másik teljes jogú tagnál többet nem képviselhet.
- A számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásáról hozandó határozat kivételével a tagok közgyűlés tartása nélkül is határozhatnak a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekről. A közgyűlésen kívül javasolt határozat tervezetét nyolcnapos határidő kitűzésével írásban kell a tagokkal közölni, akik szavazatukat szintén írásban adják meg. A szavazás eredményéről a tagokat az utolsó szavazat beérkezését követő nyolc napon belül az Elnökség írásban tájékoztatja.
A fenti határozathozatal előfeltétele, hogy valamennyi szavazásra jogosult tag egyetértésével történjék. Amennyiben bármelyik tag kéri, a Közgyűlést össze kell hívni a határozattervezet megtárgyalására.
1.1.5 A Közgyűlés kizárólagos hatásköre:
- az Egyesület megalakulásának, más Egyesülettel való egyesülésének, nemzeti és nemzetközi szövetségekhez való csatlakozásának, feloszlásának kimondása,
- az alapszabály jóváhagyása és módosítása,
- az éves célkitűzések és költségvetés jóváhagyása,
- az Ellenőrző Bizottság beszámolójának jóváhagyása,
- az Elnökség és egyéb tisztviselők éves beszámolójának elfogadása,
- a számviteli törvény szerinti éves beszámoló elfogadása, amely a Közgyűlés egyszerű többségi határozatával legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig történik,
- a tagdíj alapját képező alapdíj mértékének meghatározása,
- a tisztségviselők megválasztása, ill. esetleges visszahívása,
- állandó bizottságok létrehozása és megszüntetése,
- az Etikai Bizottság tagjainak megválasztása, ügyrendjének megállapítása,
- döntés a tagfelvétel ügyében,
- a tag kizárása ügyében hozott elnökségi határozat elleni fellebbezés elbírálása,
- mindazon kérdések, amelyeket a Közgyűlés saját hatáskörébe von.
1.2. Elnökség
Az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerve az 5 tagú Elnökség, amelynek tagjai: az Elnök, az Elnökségi tagok és a Titkár. Az Egyesület Elnökségének tagjai az Egyesület tisztségviselői, a Titkár kivételével munkájukat társadalmi munkában végzik. Az Elnökség a Közgyűlések közti időben irányítja az Egyesület munkáját, dönt minden, a hatáskörébe utalt kérdésben ill. minden olyan kérdésben, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe. Döntéseiről és intézkedéseiről a következő Közgyűlésen köteles beszámolni.
1.2.1 Az Elnökség tagjainak megválasztása, a tisztség megszűnése
- Az Elnökség tagjait, valamint ezen belül az elnöki és a titkári tisztséget betöltő személyeket e tisztségükre is a Közgyűlés négy évre választja, amely megújítható. A Titkár munkaviszonya az elnökségi ciklushoz igazodik.
Megszűnik az Elnökség tagjának megbízatása:
a) a megbízás időtartamának lejártával,
b) visszahívással,
c) törvényben szabályozott kizáró ok bekövetkeztével,
d) lemondással.
Az Elnökség tagja tisztségéről bármikor lemondhat, azonban ha az Egyesület működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá, kivéve, ha a Közgyűlés az új tag megválasztásáról már ezt megelőzően gondoskodott. A lemondás hatályossá válásáig a tag a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve az ilyen intézkedések megtételében köteles részt venni. Az Elnökség tagja az alapszabállyal, illetve a Közgyűlés határozataival ellentétes magatartás esetén a Közgyűlés többségi határozatával hívható vissza.
Megszűnik az Elnökség tagjának megbízatása, ha bármely okból már nem tartozik ahhoz a vállalathoz ill. jogutódjához, amelynek megválasztásakor alkalmazottja volt.
- Az Elnökség tagjai az Egyesület vezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, az Egyesület érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A jogszabályok, az alapszabály, illetve a legfőbb szerv által hozott határozatok, kötelezettségeik vétkes megszegésével az Egyesületnek okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek.
1.2.2 Az Elnökség ülései
- Az Elnökség szükség szerint, de évente legalább két alkalommal ülésezik.
- A elnökségi ülést az Elnök hívja össze.
- Rendkívüli elnökségi ülést kell összehívni bármely tag írásbeli indítványára – amennyiben ezt az ok- és cél megjelölésével az Elnökhöz eljuttatott írásbeli indítványban kezdeményezi, valamint ha a bíróság elrendeli. A rendkívüli elnökségi ülést az erre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított egy hónapon belül az Elnök köteles összehívni.
- A elnökségi ülést a napirend közlésével, annak időpontját legalább 5 nappal megelőzően írásban kell összehívni.
- Az elnökségi ülés határozatképes, ha azon legalább három tagja jelen van.
- Határozatképtelenség esetén a legkevesebb 3 nappal, de legfeljebb 15 nappal későbbi időpontra, azonos napirenddel összehívott megismételt elnökségi ülés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. A megismételt elnökségi ülésre vonatkozó meghívó az eredeti Elnökségi ülés meghívójába foglalható és a fenti körülményre fel kell hívni a tagok figyelmét.
- Az elnökségi ülés határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök - távollétében a mindenkori levezető elnök - szavazata dönt. Minden elnökségi tag 1 szavazattal rendelkezik.
- Az elnökségi üléseken meghívottként részt vehetnek a szakbizottságok vezetői és témától függően a tagcégek képviselői és szakértők is.
- Az Elnökség valamennyi tagja jogosult és köteles az Egyesületet érintő körülményeket figyelemmel kísérni, azokkal kapcsolatosan javaslatait, észrevételeit az Elnökség elé terjeszteni, továbbá felelős a gazdasági, pénzügyi és egyéb kérdésekben hozott döntésekért, kivéve, ha ellenvéleményét kifejezetten kinyilvánította és fenntartotta.
- Az Egyesület Titkára ill. akadályoztatása esetén az Elnökség által megválasztott személy az elnökségi ülésen történteket, a meghozott döntéseket jegyzőkönyvben rögzíti. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezetőn túl az Elnök hitelesíti. A jegyzőkönyv alapján minden elnökségi döntést az Egyesület Titkára bejegyez a határozatok könyvébe.
1.2.3 Az Elnökség feladata és hatásköre:
- az egyesületi tevékenység irányítása,
- a Közgyűlés előkészítése,
- eseti bizottságok létrehozása, megszüntetése, beszámoltatása,
- az Egyesület éves költségvetésére és a tagsági díj alapdíjának mértére vonatkozóan javaslattétel a Közgyűlés számára, az elfogadott költségvetés alapján gazdálkodás az Egyesület vagyonával,
- a tagságtól ill. harmadik személyektől bármely címen befolyt összeg kezelésének és felhasználásának ellenőrzése,
- az Egyesület gazdasági tevékenységével és elszámolásával kapcsolatos éves beszámoló előterjesztése a Közgyűlés számára,
- állásfoglalás a csatlakozó nyilatkozatokkal kapcsolatban a tagfelvétel körében,
- döntés a tag kizárása ügyében,
- az Egyesület eredményes működéséhez szükséges feltételek megszervezése, a Közgyűlés határozatainak végrehajtása,
- döntés a Közgyűlés hatáskörébe nem utalt fontosabb szakmai, szervezeti és gazdasági kérdésekben, ezek végrehajtásának ellenőrzése,
- a jogszabályok ill. a Közgyűlés által meghatározott feladatok végrehajtása.
1.2.4 Az Egyesület tisztségviselői:
Az Elnök
- Vezeti és szervezi az Elnökség munkáját, képviseli az Egyesületet.
- Irányítja és ellenőrzi az Egyesület tevékenységét, gazdálkodását.
- Ellátja a Közgyűlés és az Elnökség elnöki teendőit, összehívja a Közgyűlés és az Elnökség üléseit.
- Intézkedik és dönt a Közgyűlés vagy Elnökség által hatáskörébe utalt ügyekben.
- Gyakorolja a munkáltatói jogokat az Egyesület Titkára és adminisztratív alkalmazottai felett.
Az Elnököt akadályoztatása esetén az Elnökségi tagok egyike teljes hatáskörben helyettesítheti. Három hónapot meghaladó tartós akadályoztatás esetén a teljes hatáskörű helyettesítéshez a Közgyűlés hozzájárulása szükséges.
1.3 Állandó és eseti szakbizottságok
A Közgyűlés a növényvédőszer-piac érdekeinek megfelelően létrehozhat állandó szakbizottságokat, az Elnökség pedig eseti bizottságokat létesíthet.
A szakbizottságok tagsága a tagok által a bizottságba delegált munkatársakból és az Egyesület adminisztratív alkalmazottaiból áll. A szakbizottság elnökét a bizottság tagjai maguk közül választják. A szakbizottság összehívását bármely tagja kezdeményezheti az ok és/vagy cél megjelölésével, a titkársára eljuttatott írásos indítványban. A szakbizottságok területüket érintően javaslatokat dolgoznak ki az Elnökség ill. a tagság számára. Az Elnökség külön meghatalmazása alapján a szakbizottságok vezetői eljárhatnak az Egyesület nevében szervezetek és hatóságok előtt és harmadik személyekkel szemben.
Az Egyesület megalapításával egyidejűleg az alábbiakban felsorolt szakbizottságokat hozza létre:
- Kereskedelmi Szakbizottság
- Műszaki Szakbizottság
Az eseti bizottságokra a szakbizottságok szabályai az irányadók. Az eseti bizottság megbízatása a feladat teljesítésével, vagy annak végleges ellehetetlenülésével megszűnik.
A bizottságok az őket létrehozó testületnek számolnak be tevékenységükről.
1.4 A Titkár
A Titkár az Egyesület döntés-előkészítő, operatív ügyintéző és végrehajtó tisztségviselője, aki az Egyesület folyamatos működését hivatott biztosítani. A Titkárt a Közgyűlés választja és tevékenységéről évente beszámolni tartozik. Éves beszámolóját az Elnökség hagyja jóvá.
A Titkár tevékenysége és feladatkörei:
- képviseli az Egyesületet minden olyan ügyben, amelyre az Elnökségtől felhatalmazást kap,
- előkészíti és szervezi a Közgyűlés és az Elnökség üléseit,
- elemzéseket készít, javaslatokat dolgoz ki az Egyesület szervei megbízása alapján,
- ellátja a nemzeti és nemzetközi Egyesületek tagságával járó szerződéses kötelezettségeket,
- vezeti a Közgyűlés és az Elnökség üléseinek jegyzőkönyvét, nyilvántartja azok határozatait,
- naprakész nyilvántartást vezet az Egyesület tagságáról, a tagsági jogviszony megszűnése esetén gondoskodik a tag nyilvántartásból történő törléséről,
- intézi az Egyesület folyamatos működésével járó ügyeket az Elnökség határozatai, illetve az Elnök útmutatásai alapján,
- elkészíti az Egyesület ügyviteli szabályzatát, jóváhagyás után gondoskodik annak betartásáról,
- javaslatokat készít az Elnök és az Elnökség számára,
- gondoskodik az Egyesület munkájához szükséges adminisztratív munka, levelezés, kommunikáció stb. bonyolításáról,
- ellátja az Egyesület képviseletét az Alapszabály rendelkezései szerint,- kezeli az Egyesület vagyontárgyait, valamint pénzeszközeit a Közgyűlés által elfogadott költségvetésnek megfelelően,
- jóváhagyásra előterjeszti az Elnökség, illetve a Közgyűlés számára az Egyesület éves gazdasági tervét.
1.5 Etikai Bizottság
Az Etikai Bizottság tagjainak megválasztására és tagságuk megszűnésére az Elnökség tagjainak megválasztására és megszűnésére vonatkozó rendelkezések az irányadók.
A Közgyűlés az Egyesület tagjai közül nyílt szavazással háromfős Ellenőrző Bizottságot választ, amely tagjai közül maga választja meg az Ellenőrző Bizottság vezetőjét. Az Ellenőrző Bizottság mandátuma a megválasztását követő négy évre szól. Az Ellenőrző Bizottság ellenőrzi az Egyesület gazdálkodását és az Egyesület, valamint szervei működésének törvényességét évente legalább két alkalommal és beszámol a Közgyűlésnek az ellenőrzés tapasztalatairól.
Az Ellenőrző Bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazás útján hozza. Az Ellenőrző Bizottság akkor határozatképes, ha azon a Bizottság elnöke és legalább egy tagja jelen van. Az Ellenőrző Bizottság üléseit az elnök vezeti.